Mostanság egyre több ehez hasonló mondatot látok kommentekbe, hozzászólásokba, blog post válaszokba különböző nyelveken. Nem értem a lényegét, ha oda teszik eléje, hogy no offence az kevésbé bántó? A lényeg ugyanaz, hogy hülye vagy és hogy leszar*m amit írtál. Ez olyan mindha akarattal szembe köpnélek a végén pedig bocsánatot kérnék.
Korán kelés?! Éjjeli bagoly vagy reggeli veréb?
Nem tudom, hogy kinek hogy megy reggel a felkelés, de nekem borzasztóan. Próbáltam megszoktatni magamat rá, hogy korán fekszek még ha nem is vagyok álmos és majd másnap aztán friss és újjult erővel nekivágok a napnak, de nem megy. Eddigi tapasztalataim szerint az emberek két csoportra oszthatóak. Vannak éjjeli baglyok, szinte idesorolható volnék én is, ha a nárciszismusom nem akadályozna abban, hogy lebagjozzam magam. Naszóval, ez az a típus akinek nem esik nehezére tovább fennmaradni este, ha valamilyen dolga akad amit még be kell fejeznie, de ne kérjük tőle, hogy reggel korán keljen. A reggeli veréb, pedig pont ennek az ellentéte, este nagyon elálmosodik és nem bír már semmire koncentrálni, de viszont, ha kevesebbet is alszik könyebben felkel reggel. Nekem van egy ilyen életfilozófiám, hogy amit reggel 8kor meglehet csinálni azt ugyanúgy meglehet 10kor meg 11 és 12kor is. Sajnos ezt a munkáltatók nem pont így látják, ezért nemigen lehet ilyen programhoz igazódó munkát találni. Ti melyik kategóriába sorolnátók magatokat ?
DSLR és a fotózást le se szaró ember esete
Nyaralások során egyre több turistát látok, komoly 500 euró feletti gépekkel kattogtatni. Az érdekes számomra az, hogy ezek kb. 90% full automata módban használja a ketyerét és a fotozás úgy komolyabban egyáltalán nem érdekli őket. Én sem vagyok egy nagy vizuálzsonglőr vagy fényjáték mágus, de azért a fotózás érdekel és amennyire időm engedi tanulgatok. Azt nem tudom, hogy mekkora sikerrel tudom magamba tuszkolni a sok tudást meg csínyt-bínyt amit ez a művészet nyújt, de nekem a mentségem az, hogy próbálkozom. Ezeknél a turistáknál viszont nem látom értelmét annak, hogy kiadnak egy csomó pénzt egy gépre, amely funkcióinak csak igen apró töredékét használják ki. Ezeknek az embereknek speciel szerintem megfelelne egy 200-300 euros sima kompakt eszköz. Menőzésre vagy minőségre akarnak ezek az emberek menni?
Videóra vennéd az életed?
TechChrunch-éknál olvastam, hogy lesz olyan kis eszköz 2010re ami minden mozdulatunkat rögzíteni fogja majd, így tudjuk dokumentálni tevékenységünket. Nem tudom, hogy mennyire lesz ez jó befolyással a világra, mostmár nem csak megfogjuk írni twitteren, ha eszünk, iszunk és hasonló banális dolgokat, hanem lesz egy video twitter, ahol élőben közvetitjük az életünket? Mondjuk érdekes kis eszköz, nyarláskor pl. jóljöhet, meg persze vannak előnyei is.
Battlefield Heroes

Mivel ma nemigen akadt tennivalóm és a gépen sem volt túl sok játék nameg éppen valami blogon olvastam, hogy ez egy elég érdekes játék nekifogtam a Battlefield Heroes-al játszani. Első benyomása az embernek, hogy ez egy elcseszett, leparasztosított Battlefield klón, de szerintem erről szó sincs. Mindenesetre van egy kis Battlefieldhez hasonló feelingje, a játék lényege, hogy bázisokat kell átvenni és ezek felett megtartani az irányítást. Lehet repülni, autót vezetni, tankal menni. Három karaktertipus közül lehet választani melyek közül mindegyiknek meg van az előnye is meg a hátránya is. A játék maga, szerintem jó, de néha vannak kapcsolódási problémák. Nem azt mondom, hogy ez a háboró-szimulátor/katonás játék (vagy mi ez?) lesz minden állampolgár kedvenc szórakozása, de pár percnyi kikapcsolódást biztosan nyújtani fog majd.
Újra itt
Egy viszonylag hosszadalmas szünet után, ami elsősorban az én mérhetetlen lustaságomnak meg a meleg nyárnak köszönhető (amit egyébként imádok) újra visszatértem és írok ide pársort, mert már rég nem volt frissítve.
